Nem beszélek veled többet. Nem kereslek, és nem is válaszolok. Megváltoztattál, én pedig hagytam, de most már elég volt...
Észrevettem, hogy apránként eltűnt a személyiségem, mert neked akartam megfelelni. Olyanná szerettem volna válni, mint az exed - vagy, mint azok a nők, akiket jobbnak tartasz nálam. Mint például az a nő, aki szintén a barátnőd volt, ahogy én..
Szerettem volna, hogy elfelejtsd őket, ezért a te igényeidhez próbáltam igazodni. Azt akartam, hogy olyannak láss, akivel megéri együtt maradni. Más dolgokat helyeztem előtérbe: olyanokat, amiket mindig megvetettem, és amelyek nem passzoltak hozzám. A megfelelni vágyás lassacskán felőrölt,darabjaimra hullottam, és elveszítettem a személyiségem legalapvetőbb elemeit. Neked viszont ez sem volt jó, így sem voltam megfelelő. Csak tetszett, hogy néha elszórakoztatlak...
Bármennyire is próbáltál meggyőzni, hogy fontos vagyok neked, már tudom, hogy sosem voltam az - vagy legalábbis nem annyira, mint szerettem volna. Aztán csak hab volt a tortán az a másik nő, akit soha nem is próbáltál titkolni. Jól jött neked hogy tudok róla így nem egyszer eljátszhattad a háromszögelést. Hol engem hol őt versenyeztettél a kegyeidért.
Amikor megismerkedtünk, még önmagam voltam: tudod, az a tök vidám és szeleburdi és kiegyensúlyozott nő. Most? Megkeseredtem.
Lehet, hogy szerinted nem vagyok olyan jó, mint az exeid. De már nem is szeretnék hasonlítani rájuk. Nem más lábnyomán akarok sétálni, nem akarok átalakulni azzokká a nőkké. Ami azt illeti, elég sok munkát adtál nekem. Újra fel kell, fedezzem magam - ez embert próbáló. Viszont ehhez az kellett, hogy örökre elengedjelek. Teljesen.
Elengedtelek
Nem vagyok hajlandó kételyek között élni, nem szeretnék egy love story egyetlen szereplője lenni. Téged viszont szerettelek, nagyon. És jó lett volna életem végéig veled lenni, de neked sosem volt rám szükséged. Neked én voltam kevés, nekem te voltál túl sok. Az én prioritásaim szerint te vagy az, akinek mennie kell.
Hogy én mit fogok csinálni? Először is
törltem az üzeneteket, majd szépen, lassan téged is a gondolataimból. És egyszer csak már nem gondolok rád már többet.
Ezután elkezdtem újra felfedezni önmagam - nem azért, hogy elnyerjem a tetszésed, hanem, hogy megfeleljek magamnak. Az igazat megvallva, mindig függtem valakitől, ezért azt sem tudom, mire vágyom igazán - a szerelmeden kívül... De most végre felfedezhetem a valódi szükségleteimet, és ki is elégíthetem azokat. Harmóniát szeretnék. Nyugalmat.
Egy ingatag cérnaszálon lépkedtünk a forró láva felett - és kettőnk közül csak én féltem, hogy beleesem. Szóval, most szép lassan visszasétálok, vissza a saját ösvényemre, amit azelőtt kezdtem el kitaposni, hogy megismertelek - és amit félbehagytam miattad...
De azért az is túlzás lenne, ha csak rosszat mondanék rólad - hiszen valamiért szerettelek, és nem csak negatív változásokat köszönhetek neked. Melletted tanultam meg jobban figyelni magamra - csak túl irreális elvárásaim voltak magammal szemben. Ezeket is elengedem, veled együtt, és visszatérek a saját valóságomba.
